Óriási lehetőség és hatalmas felelősség a választási eredmény
2010. máj. 6., csütörtök, 09.51.32
Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke az országgyűlési választások eredményét értékeli, s beszél a leendő kormány és parlament első intézkedéseiről is. – Hogyan értékeli az országgyűlési választásokat, milyen tanulságokat lehet leszűrni az eredményekből?
– Azt gondolom, nincs annál fontosabb, mint a közvetlen emberi kapcsolattartás. A választókerületemben, első megmérettetésem óta arra törekszem, hogy megismerjem az itt élők véleményét, hogy kölcsönösségen alapuló kapcsolatot létesítsünk. A kampány során ez fokozottan volt jelen, de Abaújban a kampányon kívüli időszakra is ez jellemző.
– Milyen előnyei vannak, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados többséget tudott szerezni a parlamentben?
– Úgy közelíteném meg, hogy óriási lehetőség és hatalmas felelősség ez az eredmény, amely azt mutatja, hogy a választópolgárok megoldásokat várnak a problémákra. Elindulhat a nemzeti konzultáció, nemzeti egység teremtődhet, de a felelősség a kétharmados többséget szerzett párté.
– A választások éjszakáján Orbán Viktor azt mondta, hogy új rendszert alapítottak az emberek. Miben különbözik az új a korábbitól?
– A választópolgárok döntése nem egyszerűen egy kormány megalakításáról szólt, hanem a kétharmados parlamenti eredménnyel egy új gazdasági és politikai rendszer iránti igényről. Ennek része a nemzeti ügyek képviselete, illetve megvalósítása: Magyarország sereghajtóból éllovassá válása, a gazdaság talpra állítsa, hazánk nemzetközi tekintélyének visszaszerzése, a közrend és a közbiztonság helyreállítása, az állami fejlesztések gyors és hatékony lebonyolítása, az egészségügy megmentése, a szociális biztonság helyreállítása, a magyar vidék talpra állítása, és még lehetne folytatni a felsorolást. A kormány ezért alakul meg, de az tisztán látszik, hogy a régi rendszer nem ezt valósította meg, ezért van szükség új rendszerre, amely jelenti majd a kisebb bürokráciát is.
– Tudja-e már, hogy mivel kezdi meg munkáját a parlamentben?
– A múlt hét péntekjén volt az önkormányzati szövetségeknek egy ülése Gödöllőn, ahol 12 pontba foglaltuk a következő hónapok fontos feladatait. Ebben szerepel az is, hogy a jövőben az önkormányzati választások időpontja két országgyűlési választás közé essen. Az új kormánnyal és az új összetételű országgyűléssel szembeni elvárásként az újrakezdett párbeszéd alapjául is szolgáló tizenkét pont elvárásai között nagy hangsúllyal szerepel még az önkormányzati rendszer átalakításának, a folyamatos egyeztetésnek, a helyi adórendszer megváltoztatásának, illetve a polgármesteri jogállás megerősítésének az igénye. A hat önkormányzati szövetségi vezetőtársammal együtt aláírt dokumentumban kérjük, hogy szabályozzák, szabályozzuk újra az állami és önkormányzati feladatellátást, hatásköröket és a finanszírozás mértékét, a helyi- és központi adórendszert. Ez a munka számomra kiemelten hangsúlyos, úgy is, mint Abaúj választott országgyűlési képviselője, mint megyei önkormányzati vezető, mint volt polgármester. Mindez nem is annyira az önkormányzatok, hanem inkább az emberek szempontjából fontos, akik sokszor, sokféle formában kerülnek kapcsolatba a települési és területi önkormányzatokkal, a középszintű vezetéssel, így ez az ő életükben jelenthet minőségi változást.Dr. Ódor Ferenc hírportál-ba-