Dr. Ódor Ferenc hírportál
Dr. Ódor Ferenc Hivatalos Kommunikációs szerződött partnerewww.odorferenc.com
Áradás - javul a helyzet
2010. máj. 26., szerda, 13.42.25

Ódor Ferenc elnökúr -a múlthét áradásai s a belvíz problémákal kapcsolatosan- elmondta, hogy sokat javult a helyzet: apadás indult meg a hétvégén a Sajón, és a Hernádon is. Hozzátette, hogy a takarítási munkálatok már folynak (több között fertőtlenítés) és visszaköltözök is megkezdődhetnek lassan. Köszönetet mondott a szakmai és civil segítségekért, ez mindenképpen egy nagyon szép példája az összefogásnak.
Interjú Dr. Ódor Ferenccel az ár- és belvízről
Továbbá elmondta, hogy csak most derül még ki ténylegesen, hogy mi lesz a károkat szenvedett házak sora és az azokban felelhető bútoroké és elektronikus eszközöké. Hozzáfűzte, hogy ezek pótlása még hatalmas feladat lesz előreláthatóan. Végezetül elmondta, hogy támogatást kapnak a Magyar Postától, a Vöröskereszttől és Önkormányzatokról is és várják a további segítségeket.
Dr. Ódor Ferenc hírportál
*MA*

További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz