2010. jan. 21., csütörtök, 13.00.01 CET
Interjú dr. Ódor Ferenccel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) elnökével, aki a tavalyi esztendő értékelését követően elmondja, hogy mit vár 2010-től.
- Visszatekintve a 2009-es esztendőre milyen pozitív illetve negatív dolgot tudna említeni Borsod-Abaúj-Zemplén megyével kapcsolatban?- Fontosnak tartom, hogy 2009-ben a Megyei Önkormányzat megőrizte pénzügyi egyensúlyát és fizetőképességét, úgy hogy a magyarországi megyék közül az egyik legjelentősebb intézményállománnyal és ezzel együtt fenntartási kötelezettséggel, feladattal rendelkező megyei önkormányzat vagyunk. A nagyság legnagyobb veszélye a feladatok alacsony állami finanszírozásában rejlik, hiszen az ebből fakadó hiányt az intézményeink nem tudják gazdálkodásukkal csökkenteni. A megyei önkormányzatok egyre nagyobb pénzösszeget tesznek hozzá a működéshez, hogy ne kelljen bezárni, összevonni, munkahelyeket megszüntetni. S van úgy, hogy még ez is kevésnek bizonyul. Ugyanakkor, a nehézségek ellenére is arra kell törekednünk, hogy a kötelező és vállalt feladatokban minőségi romlás ne következzen be. 5 kórházat üzemeltetünk, köztük a „megyeit”, a szikszói II. Rákóczi Ferenc vagy a miskolci Szent Ferenc Rehabilitációs kórházakat. Mindezt úgy, hogy az egészségügyi rendszer finanszírozása egy éven belül háromszor változott, melynek következtében az ellátórendszerből mintegy 15%-os forráskivonás történt. Mindemellett sajnos megyénk és az egész ország egyik legnagyobb gondja a növekvő munkanélküliség. Az elmúlt 8 évben a vidék még jobban leszakadt, a kormány intézkedései nem érték el kívánt hatásukat. Rosszabbak az emberek életkörülményei, nem érzik magukat biztonságban. A mai áldatlan állapotok gyors és hatékony intézkedéseket követelnek a következő kormánytól. Az MSZP-SZDSZ olyan mélységekbe taszította a vidéki emberek többségét, amelyből csak egy polgári értékrendet valló, a vidéket messzemenőkig támogató kormány tudja a kiutat. Biztosítani kell a munkából való megélés lehetőségét.
A szikszói II. Rákóczi Ferenc kórház
- A 2010-es esztendő sokak szerint az önkormányzatok fekete éve lesz. Milyen mértékben érinti az elvonás Borsod-Abaúj-Zemplén megyét? Tudják-e pótolni más módon a hiányzó forrásokat? Fenn tudják-e tartani intézményeiket?- Az Állami Számvevőszék tavaly azt jelentette, hogy 2005 és 2008 között a helyi önkormányzatok több mint kétharmada hiánnyal hagyta jóvá az éves költségvetését. A kötvénykibocsátás gyors terjedése miatt ugyan tavaly csökkent a hitelt felvevő önkormányzatok száma, de ez nem azt jelenti, hogy jobban állnának, hiszen majdnem 400 milliárd forintnyi az az összeg, amit kötvények útján a költségvetési hiányok mérséklésére fordítottak. Ez az önkormányzatok fokozódó eladósodását jelenti, de csak így tudják működtetni iskoláikat, egészségügyi ellátásaikat, szociális otthonaikat. A költségvetést látva az biztosan kijelenthető, rosszabb év lesz az önkormányzatok számára az idei, mint a tavalyi volt. Az önkormányzati szektorból elvont pénzek működési nehézségeket okoznak majd. Nem is oly régi hír, hogy a Baranya megyei Oldon szeptembertől bezárják a speciális iskolát, mert a fenntartó Baranya Megyei Önkormányzat nem tudja finanszírozni az intézmény működését. Pótolni máshonnan nem lehet azt, amit elvettek, de úgy gondolom, mindenki a végsőkig ragaszkodik majd így is az intézmények üzemeltetéséhez, fenntartásához.

Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke
- A 2010-es esztendőben parlamenti és önkormányzati választásokat is tartanak Magyarországon. Ön szerint melyek azok a legégetőbb országos és helyi problémák, melyeket a választások után mielőbb meg kell oldani?- Az Országgyűlés által elfogadott 2010-es költségvetés rossz, és nem csak azért mert az önkormányzati rendszerből 120 vagy – kormányzati becslések szerint – 70 milliárd forintot von ki. A magyar Kormány az elmúlt években ellehetetlenítette a helyi önkormányzatiságot, amely az emberek, a helyi közösségek önrendelkezésének felszámolását eredményezi. A vidéken élők így válnak a mindennapokban védtelenné és kiszolgáltatottá. Épp ezért nem ülhetünk tétlenül, és már most próbálunk sok mindent megtenni annak érdekében, hogy a problémákat megoldjuk. A megyék például feladatuknak tekintik a munkahelyek megteremtésének elősegítését. Ennek érdekében a megyei önkormányzatok elkészítik a területükre vonatkozó foglalkoztatáspolitikai munkatervezeteket. Helyre kell állítani a települési és megyei önkormányzatok pénzügyi önállóságát is. Munkahelyek létrehozásával újra meg kell teremteni a munka becsületét, és annak lehetőségét, hogy ebből tisztességgel meg tudjanak élni. Ehhez a költségvetési vitában megjelöltük, honnan kellene pénzeket átcsoportosítani hová, milyen célokra. A választókkal való beszélgetések alapján legfontosabb a kisvállalkozások támogatása, a mezőgazdaság fellendítése, a helyi gyümölcstermesztés és -feldolgozás megerősítése. Megyénk páratlan turisztikai értékekkel, lehetőségekkel rendelkezik, épített és természeti kincseit meg kell tanulnunk hasznosítani. Fontos, és itt a megyében kiemelten fontos a közbiztonság kérdése. Radikálisan emelni kell a körzeti megbízottak számát, meg kell erősíteni a rendőrség utcai jelenlétét. Nem szabad a közbiztonságon spórolni, mert ezért a spórolásért drága árat fizetünk. De beszélhetünk az oktatási helyzetről is. Az elmúlt években sokan arra kényszerültek, hogy bezárják intézményeiket vagy összevonják más településen lévőkkel. Az eredmény: a gyerekeknek utazniuk kell, a pedagógusok és az iskoláskorú gyermeket nevelők elhagyják a településeket, ennek pedig már most látható, hogy komoly szociális kárvallottjai vannak: ők azok, akik maradnak az egyre inkább elnéptelenedő településeken.- Tegyük fel, 2011 januárja van. Ha onnan tekint vissza a 2010-es esztendőre, mivel lenne elégedett?- Sokféle emberrel találkozom nap mint nap és szinte mindenkinek az az első kérdése: „Mikor lesz már vége ennek a nehéz időszaknak”? Tehát akkor lennék elégedett, ha 2011 januárjában azt mondhatnánk, hogy megvan az eredménye az új kormány politikájának és az ország elmozdult a holtpontról, csökkent a munkanélküliek száma, nőtt a befektetési kedv, a kisvállalkozások nem mentek tönkre, és erősödött az emberek biztonságérzete. Ez a választás reményt ad az embereknek, viszont a remény arról szól, hogy az emberek hiszik: 2010 tavaszától jobbra fordul sorsunk. A választás magában hordozza a változás lehetőségét, az elmúlt évek kormányzati sanyargatásának végét. Ha ez már érezhető lesz jövő év elején, akkor azt mondom, nem dolgoztunk hiába.Dr. Ódor Ferenc hírportál-ba-