2010. febr. 25., csütörtök, 15.56.21 CET
Interjú dr. Ódor Ferenccel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökével a megyét érintő megszorításokról és a gyermekvédelemről.
- 2009 végén több olyan törvényt is hozott a parlament, melyek tovább nehezítik a fogyatékos emberek, a gondozók és hozzátartozóik életét. Csökkennek a normatívák, az állam kevesebb támogatást biztosít a szociális feladatok ellátására. Mit tehet jelen esetben a megyei önkormányzat? Fenn tudják-e tartani intézményeiket?- Az önkormányzati költségvetés kondícióját alapvetően meghatározó költségvetési támogatási rendszer elve ugyan nem változott, azonban jelentősen csökkent az egyes jogcímeken biztosított költségvetési juttatások összege. A szociális szakellátás működtetéséhez nyújtott normatív állami támogatás az idősellátás tekintetében 7,7 százalékkal, a fogyatékos-, pszichiátriai- és szenvedélybetegek intézményi ellátása esetén 9,8 százalékkal kevesebb az előző évinél. Mindez ténylegesen azt jelenti, hogy komoly normatíva csökkenés történt. Így az intézmények feladatellátásának biztonsága érdekében az előző évihez képest is jelentős takarékossági intézkedések mellett az önkormányzatok arra rákényszerülhetnek, hogy hitel felvételével – kötvény kibocsátásával – számoljanak a költségvetés összeállítása során. Mindezt teszik annak érdekében, hogy fenn tudják tartani intézményeiket, hogy megfelelő színvonalú, zavartalan ellátást tudjanak biztosítani.
Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke
- Országosan a megyei önkormányzatok rendelkeznek a legnagyobb gyermekvédelmi ellátórendszerrel. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hány gyermeket gondoznak az állami gondoskodás keretein belül? Az ő ellátásukat hogyan érintik az elvonások? Tudják-e biztosítani a gyermekek számára a megfelelő színvonalú ellátást?- Nagy feladat és felelősség hárul Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzatára a családi háttér nélküli gyermekek védelme és ellátása tekintetében, hiszen megyénkben él az ország gyermekvédelmi szakellátásban részesülőinek mintegy 10 százaléka. A gyermekvédelmi szakellátás állami normatív támogatásának mértéke a 2005. évi érték alatt stagnál, miközben a rendszer működtetésének költségei folyamatosan emelkednek. Részben ezzel indokolható, hogy a fenntartásunkban működő gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények teljes átszervezésére és szervezeti összevonására került sor 2009-ben. Az intézmény 2155 férőhelyen, 5 gyermekotthon, 32 lakásotthon, valamint 423 nevelőszülő és 57 hivatásos nevelőszülő bevonásával végzi a gyermekvédelmi szakellátási feladatait. A fenntartásunkban működő egységekben jelenleg 1914 fő gyermek, illetve fiatal felnőtt szakellátását biztosítjuk. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat az állam által átruházott kötelező feladatát maximálisan, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően igyekszik ellátni, mely a teljesítőképesség határát meghaladó erőfeszítést követel, mivel az állam egyre kisebb részt vállal a költségekből.
Annak érzékeltetésére, hogy mennyire alulfinanszírozza az állam ezt a területet, álljon itt a következő adat: az elmúlt évben mindössze 1,713,621 ezer forint gyermekvédelmi normatív támogatás állt az önkormányzat rendelkezésére, ezzel szemben a gyermekvédelmi szakellátást nyújtó Megyei Gyermekvédelmi Központ költségvetése 2,723,109 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy 1 milliárd forint hiányzik a rendszerből, az állam által juttatott támogatásból még a dolgozók éves bére sem teljesíthető.Az állami támogatás és az önkormányzati kiegészítés arányát az is jól mutatja, hogy amíg a fenntartásunkban működő rendszerben az egy ellátottra jutó éves költség nevelőszülőnél élők esetében egymillió forint, gyermekotthonban, lakásotthonban kétmillió forint körül alakul, addig az állam által juttatott normatív támogatás egy ellátottra vetített mértéke nem éri el a kilencszázezer forintot. A feladat finanszírozását önkormányzatunk nevelőszülői ellátás során a normatíva harmadával, intézményi elhelyezés esetén a normatíva másfélszeresével, illetve kétszeresével egészíti ki gyermekenként. A nevelőszülői hálózatban történő elhelyezés előnyben részesítésének és az önkormányzatunk által felvállalt kiegészítésnek köszönhető, hogy a gyermekek jogai eddig nem szenvedtek csorbát, ezzel együtt ellátásuk is biztosított.Dr. Ódor Ferenc hírportál-ba-